Kedves Cute zülők! Levelüket kezemben tartva eszembe jutottak azok az áldozatos életű édesanyák és édesapk, akiket ismertem, és akiket gyermekeik minden nap hálaimáikban hordoznak. Hiszen jól tudják, hogy szüleik odaadásának, szigorának és pek ze Istentől kapott agapéjának gyümölcse az, amit felnőttként elértek. A szülői ház indíttatásai, lelki-szellemi háttere, feltételek nélküli, menedéket nyújtó bizalmi légköre nagymértékben meghatározza a családi fészekből kiröppent ifjú életútjának alakulását. Ezért is tiszteletre méltó, ha egy szülőpár már az óvodától kezdve alapos körültekintéssel választja ki gyermeke számára az oktatási intézményeket. Tapasztalataim szerint a szabad iskola- és óvodaválasztás ellenére a legtöbb szülő a lakóhelye szerint illetékes intézménybe íratja be gyermekét. Ennek elsősorban kényelmi okai vannak, de nyilván az a közvélekedés is megjelenik benne, miszerint csupán a középiskolától van jelentősége az iskolaválasztásnak. Míg a városi ember a választható oktatási intézmények széles skálájával találkozik, és ez döntésében elbizonytalanítja, falun különcködésnek számít, ha némely szülő esetleg egy szomszédos helység intézményét választja ki gyermeke számára. Vitán felül áll, hogy a gyermekévek a legmeghatározóbbak az ember személyiségfejlődése szempontjából. Hogyan kerülhetné tehát el a felelős szülő figyelmét az a tény, hogy a nap 6-8 órájában nem ők, hanem bizonyos pedagógusok formálják ezt a számukra oly drága személyiséget?! Úgy vélem, hogy a szülőnek nemcsak joga, de kötelessége is gyermekének harmonikus testi-lelki-szellemi fejlődése szempontjából a legoptimálisabb óvodát vagy iskolát kiválasztani. Úgyhogy őszinte szívvel bátorítom kedves levélíró testvéreimet, hogy ne adják fel, és keressék meg gyermekük számára azt az intézményt, ahol leginkább megtalálják a kívánt feltételeket fiacskájuk neveléséhez. Természetesen a legjobb akaratú és szemfüles szülővel is előfordulhat, hogy téved. Amíg előrelátóan válogatni próbál az oktatási intézmények közt, addig megcsalják érzései. Kedves levélíró testvéreim visszariadva a poroszos nevelési elvektől, a gyermekeket szinte agyonnyomó teljesítménykényszertől, a hagyományos iskolarendszer égbekiáltó hiányosságaitól, a Waldorf-pedagógiában vélik megtalálni a gyermekük számára legideálisabb nevelési módszert.

De mit is kell tudnunk a Waldorf-iskolákról? Az első ilyen iskola 1919-ben nyílt meg Stuttgartban. Nevét a Waldorf-Astoria cigarettagyárról kapta, és a gyár munkásainak szánták, hogy gyermekeiket beiskolázhassák. A Waldorf-pedagógia alapja az antropozófia. Ez a görög eredetű kifejezés emberi bölcsességet, bölcselkedést jelent, vagyis amit az ember önmagától, saját szellemi erejére támaszkodva elérni képes. E tan tulajdonképpen a teozófia egyik fajtája, megálmodója pedig dr. Rudolf Steiner (1861–1925) volt. Véleménye szerint az antropozófia egy „grandiózus, önmagában eltökélt világnézet, amely a megismerés útja”. Ez az út az ember szellemiségét a világmindenség szellemiségéhez kívánja vezetni. Az antropozófia egyik alaptanítása „karmáról” és „reinkarnációról” (újra testetöltés) beszél; azaz, hogy az ember sorozatos testetöltésekben megnyilvánuló földi sorsát a karmája (cselekedetei) határozza meg. Az antropozófia kritikai vizsgálatakor kitűnik, hogy tanítása különböző filozófiákból, vallásokból, csalóka látomások titkos, csak a „beavatott tanítványok” számára megismerhető élményeiből összegyúrt egyveleg. Ebben az egyvelegben megtalálhatóak a távol-keleti okkult praktikák, az antik misztériumkultuszok, az evolúciós elmélet tanai és a keresztény hit egyes elemei is. Steiner ugyan a Bibliát nem veti el, de úgy érvel, hogy az antropozófia tanítása mélyebb értelemmel tudja megtölteni a keresztény hittartalmat, ugyanakkor érthetővé teszi a Szentírásban leírt események valódi okait és hátterét is. Steiner azzal az igénnyel lépett fel, hogy ő hozza el a modern ember számára azt a tudást, amelyre ébredő tudatának szüksége van, és így megszabadítja attól a tehertől, hogy hinnie kelljen. A Bibliával ellentétben az „antropozófia atyja” nem tesz különbséget az emberi lélek és az Isten Lelke között; tanítása szerint Krisztus nem az Isten Fia, hanem a „magasztos Napisten”, de a kereszten elhagyta istensége, ott pusztán mint ember függött. Az antropozófia a bűn fogalmát sem használja bibliai értelemben. A steineri ember saját maga szabja meg erkölcsi határait, hiszen csak így biztosítható szabadsága. Vallásfilozófiája alapján az ember magamagát váltja meg. Ennek két útja van: az újra testet öltések során minden egyes gonosz tettét jóváteszi, és így megtisztul, vagy ha rálép a megismerés ösvényére. Ez az ösvény nem más, mint az érzelemmentesség állapota és a „szellemi érzékszervek növesztése”, amely megnyitja az ember, vagyis a „titkos tanítvány” szemét, aki megvilágosodik, és lehetőséget kap arra, hogy magasabb rendű lényekkel kapcsolatba kerüljön.

Nem szükséges magyarázni, hogy ez az út merőben más, mint Krisztus útja, hiszen ebben az antropozófiai megváltástanban a buddhizmus és a spiritizmus elemei egyértelműen felismerhetőek. A Waldorf-iskolákban ugyan megünneplik a keresztény ünnepeket, de az ún. „Krisztus-impulzus” mögött egy másik Krisztus áll, akinek a nevén kívül semmi köze sincsen az Újszövetség Krisztusához, ahhoz az Istenemberhez, aki teljes, megismételhetetlen és maradéktalan áldozatával győzelmet aratott a sátán, a bűn és a halál felett, és aki által tartatunk meg!

Kedves levélíró testvéreimnek tudniuk kell tehát, hogy bár a Waldorf-iskolák szeretetteli, el- és befogadó légköre vonzónak hat; annak ellenére, hogy valóban humánusabb, gyermekcentrikusabb és kevésbé teljesítményorientált oktatást nyújtanak, mint az állami iskolák, sajnos olyan antropozóf tanítást adnak át a nebulóknak, amely nem javasolható hívő keresztény szülők gyermekeinek. Igaz, hogy ezekben az iskolákban nincs külön antropozófia szak, de a tantervet áthatja az antropozófikus világnézet, történelemszemlélet, embertan és „szellemfelfogás”, amelyek szép lassan, de biztosan megnyitják a gyermekeket ennek a démonikus hitnek a befogadására. „Ne legyen más Istened rajtam kívül!” (1Móz 20,3) – mondja az Úr, és ez a parancsolat most is nagyon komolyan veendő. Nem érdemes egy kellemes hangulatot árasztó, alternatív nevelési elveket valló pedagógia miatt szembehelyezkedni az Élő Istennel, aki bizony féltékenyen szerető Isten és kizárólagosságot követel. Mindezt atyai szeretetből teszi, hiszen csak vele és benne boldog a teremtés koronája, az ember.

Szeretettel ajánlom figyelmükbe egyházunk iskoláit, vagy ha lakókörnyezetükben ilyen nincs, akkor a református vallásfelekezet iskoláit, esetleg kollégiumi bentlakással, amelyekben minden bizonnyal megtalálják azt az óhajtott intézményt, ahol gyermekük testi-lelki-szellemi fejlődése harmonikus lehet. És hol lehetne jobb kézben az a tíz esztendős fiúcska, mint a mindenható Isten gondviselő kegyelmében!

Szőkéné Bakay Beatrix

::Nyomtatható változat::

Hozzászólások a cikkhez:

"Szakszerű" sületlenségek
14. éve vagyok Waldorf-tanár, 14. éve dolgozom, élek Waldorf-iskolában. A cikk szerzője annyi értelmetlen, valótlan butaságot ír, amennyit dogmatikusan ki akar olvasni a neki szánt kötelező irodalmakból. Mivel gondolatainak nagy többségének köze sincs a valódi "Waldorf"-hoz, nem is érdemes vele foglalkozni. De mókás volt olvasni. Ha az ember figyelmesen olvassa a Bibliát, sokkal több türelmet, szabadságot, szelíd tanítást találhat, olvashat benne, mint amit önáltató, hamis, szentimentálisan szenvelgő, magukat értelmetlen szolgának beállító "tanítói" tesznek. De tegyék. Még soha nem olvastam Waldorf-tanártól, magát antropozófusnak valló embertől ilyen buta, hamis kritikájáját a kereszténységnek, vagy annak bármely követőjének. Szép párhuzam együtt olvasni a tisztalelkű, nyitott és keresztényi szeretet, türelmet sugalló Waldorf-iskolás gondolatait a bezárt, dogmatikus, kényszerek által börtönben tartott "evangélikuséval". Ha ez az evangélium, kicsit szomorú vagyok. De csak kicsit. Szerencsére ez így nem kötelező. (Bár a cikk írója mintha nagyon erre áhítozna...) És Isten mentsen bennünket az ilyen hívő keresztény testvérektől. Vagyis megköszönhetik a Waldorf-intézmények azt a segítséget, amit a szerző tett a Waldorf-iskolák védelmében.
Miki Egér, 2004-10-18 22:29:57

A kritika kritikája
Kedves Szőkéné Bakay Beatrix ! Az „Iskola a határon” c. cikke a következők megírására indítottak: Ön azt írja: „Az antropozófia kritikai vizsgálatakor kitűnik, hogy tanítása különböző filozófiákból, vallásokból, csalóka látomások titkos, csak a „beavatott tanítványok” számára megismerhető élményeiből összegyúrt egyveleg.” Én úgy gondolom, ha meggyfát lát valaki, melynek gyümölcse piros, levelei pedig zöldek, kritikai vizsgálat nélkül is tudni fogja, hogy nem spenótból és paradicsomból „összegyúrt egyveleg”. Az antropozófia valóban kritikai vizsgálata nem igazán vezethet az Ön által tett megállapításokhoz. Ilyen eredményt akkor lehet leírni, ha minden kritikai vizsgálat nélkül veszi át a cikk írója mások igen felületes megállapításait. További soraiból azoknak, akik ismerik Rudolf Steiner munkásságát, hamarosan kiderül, hogy alapjaiban sincs tisztában az antropozófia megállapításaival-tanításaival. Ilyen fövenyes alapon felépíteni a Waldorf-pedagógia kritikáját, és különösen keresztény embernek ítéletet mondani, s tanácsot adni a gyermeke iskoláztatása iránt mély felelősséget viselő szülőknek igen merész dolog. Ezért is ajánlom szíves figyelmébe Steiner számos könyvét, hogy segítségére lehessenek a valóban kritikus gondolkodás és megismerés kialakításában, a felelősségteljes és kreatív élet megteremtésében, a földi élet, valamint Krisztus életének, halálának és feltámadásának mélyebb összefüggéseinek megértésében. Mindezek eléréséhez kellő szabadságot, bölcsességet és szeretetet kívánva: Balogh Gábor
Balogh Gábor, 2004-11-15 20:30:44

Egyetértek!
Kedves Lelkésznő! A két előző hozzászólóval ellentétben, teljes mértékben egyetértek Önnel abban, amit "Iskola a határon" c. írásában írt. A magam részéről köszönöm az őszinte, érthető és határozott állásfoglalását.
László, 2004-11-16 13:32:15

Nem én, hanem Krisztus énbennem!
Tisztelt Lelkésznő! Sajnos 2000 évvel ezelőtt, nem sokan ismerték fel Jézus Krisztust, manapság pedig úgy tűnik sokan szeretnék kisajátítani,pedig ahogy „Ne legyen más Istened rajtam kívül!” (Mózes II. 20,3) – mondja az Úr, és ez a parancsolat most is nagyon komolyan veendő, úgy az is nagyon komolyan veendő, hogy " Ahol ketten vagy többen a nevemben összegyűlnek, ott én is közöttük vagyok!"- mondja Jézus Krisztus Nincs egyik Krisztus és másik! A Biblia az az alap, ami, miként a kősziklára épült ház biztonságot nyújt, még akkor is, ha ki így, ki úgy értelmezi az olvasottakat. Talán ezért nem támadni kellene a másikat, és a gonoszt látni benne, hanem nagy szeretettel és türelemmel elfogadni azt, hogy ki így, ki úgy keresi az útját. (Mózes II. 23.1.) Hazug hírt ne hordj; ne fogj kezet a gonosszal, hogy hamis tanú ne légy. Remélve, hogy amiről ezentúl hírt ad, előtte alaposabban megismeri.
Márta, 2004-11-16 16:24:28

Egyetértek!